Rólunk
2026-ban ünnepli a PSN Építőipari Kft. alapításának 25. évfordulóját.
A cég Tolna megye egyik meghatározó építőipari vállalkozása.
A tulajdonosok apa és fia építészmérnökök hozták létre az önálló családi vállalkozást 2001-ben azzal a határozott céllal, hogy a hazai generálkivitelezői piac stabil szereplőjévé váljon. A cégen belüli generációváltás mára példaértékűen megtörtént, így Simcsik Norbert az egyedüli tulajdonos.
Fő tevékenységi köre lakó- és nem lakóépületek kivitelezése. A Kft. az ország minden területén vállal generálkivitelezést, de alvállalkozóként is igyekszik helytállni.
A cég vállal saját beruházások mellett üzletek, irodák, áruházak, csarnokok, műemlék jellegű épületek, kúriák, kastélyok, rendezvényterek, templomok, közintézmények, parkok, sportlétesítmények, lakások stb. építését, átalakítását és felújítását generálkivitelezőként. Fő profil a magasépítés, de mellette a mélyépítési feladatok is a tevékenység részét képezik.
Számos referenciával rendelkezik az ország minden területén. A sok év tapasztalatának köszönhetően számos alvállalkozó tevékenységét és megélhetését segíti a Kft. A saját dolgozói létszámon belül az irodai alkalmazottak a költségvetések, árajánlatok elkészítését, valamint a pénzügyi feladatokat látják el, míg az építésvezetők és a fizikai állomány a kivitelezések végrehajtásában igyekeznek közösen, egy csapatként helytállni.
Jövőbeni célok között szerepel az eddig is szem előtt tartott minőség, megbízhatóság, stabilitás, megrendelői elégedettség, fejlődés és fejlesztés iránti elkötelezettség.
Cégünk fő tevékenysége az építőipari generál kivitelezés, fővállalkozás.
Vállalunk meglévő épületek, műemléki épületek felújítását, átalakítását, új épületek, csarnokok, áruházak, banki épületek kivitelezési munkáit, mélyépítési munkákat (út, parkoló, közmű), gépi földmunkákat, szakipari munkákat, valamint tervezést.
Társaságunk székhelye egy saját tulajdonú, korszerűen berendezett belvárosi irodaház, amely Szekszárdon, a Rákóczi u. 23–25. szám alatt található.
Jól felszerelt kakasdi telephelyünkön lakatos műhelyt alakítottunk ki, zárt csarnokban tároljuk eszközeinket, gépeinket és anyagainkat. Zsaluparkkal, felvonókkal, kisgépekkel és toronydaruval rendelkezünk. Mára több saját tulajdonú földmunkagép, kisteherautó, billencs és darus billencs teherautó áll rendelkezésünkre.
Gépeink és saját tulajdonú állványállományunk tárolása (3000 m²) a telephelyen biztosított, továbbá anyagtárolásra egy 400 m²-es fedett-nyitott szín áll rendelkezésünkre, amelyet 2014-ben építettünk.
Széleskörű, minden szakmát felölelő alvállalkozói körrel rendelkezünk, akik a korrekt elszámolás és a biztos fizetés miatt szívesen dolgoznak cégünknek.
Beszállítóink jó feltételekkel és megbízható kiszolgálással látják el anyagigényünket.
Piaci és üzleti céljainkat csak minőségi munkavégzéssel tudjuk elérni, amelynek eredményeként megrendelőink elégedettek szolgáltatásainkkal, és ajánlanak minket másoknak is.
Megrendelőink túlnyomó többsége a korábbi szolgáltatásunk színvonala, illetve jó hírnevünk miatt tér vissza évek óta.
Vevőkörünk főként szolgáltató vállalatokból és vállalkozásokból, a környező települések önkormányzataiból, azok közintézményeiből, valamint magánmegrendelőkből áll.
Eddigi munkálkodásunk alapján magunkat azon kis- és közepes nagyságrendű vállalkozások közé soroljuk, amelyek mérsékelt árszinten, magas minőségi színvonalon és megbízhatóan végzik el a rájuk bízott építési feladatokat. Ennek megfelelően ajánljuk magunkat a hagyományos magasépítési, mélyépítési és szakipari kivitelezési feladatok elvégzésére.
Mindezek mellett keressük azon megrendelői kapcsolatokat, amelyek további munkalehetőségeket kínálhatnak számunkra, ezzel is biztosítva eredményességünket és folyamatos fejlődésünket.
- Víziónk
Célunk, hogy hosszú távon megbízható partnerként legyünk jelen az építőiparban, és minden projektünk során értéket teremtsünk megrendelőink számára.
- Küldetésünk
Precíz, minőségi és átgondolt kivitelezési megoldásokat nyújtunk, amelyek megfelelnek a legmagasabb szakmai elvárásoknak és ügyféligényeknek.
Év tapasztalat
Megvalósult projekt
Országos Lefedettség
Megbízható kivitelezés, biztos eredmény
Legyen szó új építésről, felújításról vagy komplex kivitelezési feladatról, csapatunk több mint 25 év szakmai tapasztalattal áll rendelkezésére. Munkánk során a precizitásra, a minőségre és a határidők betartására helyezzük a hangsúlyt, hogy projektje gördülékenyen és a megbeszéltek szerint valósuljon meg.

